Elkészült a műemlék-együttes turisztikai vonzerejét növelő fejlesztés, amelyet 164,6 millió forinttal támogatott az Európai Unió és a magyar állam a Nyugat-Dunántúli Operatív Program keretében.
A templomtérben információs táblák keltik fel a látogatók érdeklődését a bővebb ismeretszerzésre. A templom történetéről, képzőművészeti értékeiről az alaposabb, részletesebb tájékozódást három nyelven - magyarul, németül és angolul - számítógépes terminálok segítik.
Mostantól látogatható az ősszentély is, amelyre a régészeti kutatás alkalmával bukkantak a szakemberek. Sopron első miséző helye volt a 13. század közepétől az ősszentély, amely alkalmat kínál a 21. század emberének az imádkozásra, a meditációra.
Gyerekek számára is érdekes program
Az ősszentély közelében a gyerekek számára különleges látványosságot alakítottak ki: bábokkal elevenítik meg a templom történetének jeles eseményét, III. Ferdinánd 1625-ös megkoronázását.
Ezen túl életre keltik a templomépítés legendáját is. E szerint kecskék kapartak ki a földből egy ládát, és a benne őrzött kincsekből emelték a szakrális épületet, amelyet máig Kecske-templomnak is neveznek. A valóság azonban távol áll a legendától, mivel az elnevezés a 14. századi építtető Gaissel patrícius családról emlékezik meg. A név magyarul kecskegidát jelent - jegyezte meg Horváth László templomigazgató.
(Forrás: MTI)