A most 62 éves művész-tanár Németországban él, a frankfurti Képzőművészeti Főiskola professzora. Édesapja, idősebb Szepes Gyula ismert festőművész volt, így az alma nem esett messze a fájától. A sors úgy hozta, hogy az érdi kötődésű Szepes család az ötvenes évek végén Párizsba került, így az akkor még gyerek Gyula napi látogatója lett a Louvre-nak. Amikor a családfő a hatvanas évek közepén úgy döntött, hazatérnek Magyarországra, az akkor kamasz Gyula elhatározta: tanulmányait az NDK-ban folytatja. Később tanítani kezdett, művészete Németországban szökkent szárba. Számos csoportos és egyéni kiállításon mutatta be tehetségét. Egyedi megközelítési módja, kísérletező kedve jelentős visszhangot váltott ki szakmai körökben.
Hazánkban először Balfon mutatkozott be egy családi kiállításon két évvel ezelőtt. A tárlatra országos viszonylatban is felfigyeltek. Szepes Gyula ennek köszönhetően úgy döntött, hogy Sopronban szeretne letelepedni, pályáját folytatni. Mivel alkotásai itthon még kevésbé ismertek, ezért több helyütt is szeretné letenni a névjegyét. Ennek egyik állomása a mostani tárlat. A megnyitón jó barátja, Huszár László költő több érdekes történetet is megoszt majd a közönséggel.
A kiállítás március 4-ig tekinthető meg.