Hírek RSS


Okosnet hírek

Corvinus Rádió

[origo] Hírcentrum

A Fertő tó elsőszámú portálja

Hírek » Okosnet hírek

2012.08.08.

A hárommilliomodik utast köszöntötték

Az idei évben az előzőekhez képest előbb, már augusztusban köszönthette hárommilliomodik utasát a GYSEV. A szerencsés utas Mukics Lajosné. Csákánydoroszlóról érkezett, rendszeresen a Sopron- Szombathely- Szentgotthárd vasútvonalon közlekedik.

Az első félév adatai alapján a tavaly átvett vonalakkal együtt mintegy 64 százalékos az utasszám-emelkedés, de ezeket leszámítva is mintegy 8%-kal választották többen a GYSEV járatait, mint a tavalyi év első 6 hónapjában.
A GYSEV magyar vonalain tavaly összesen 3 millió 400 ezren utaztak, ez a szám idén várhatóan meghaladja az 5 milliót.

Az emelkedéshez nagyban hozzájárult, hogy a GYSEV tavaly 214 km szakaszt vett át, ezeken decembertől kezdte meg a vasúttársaság a személyszállítást. Azonban az utasforgalom az új vonalakat leszámítva is jelentősen emelkedett.

„Bíztunk benne, hogy a tavalyi tendencia idén is folytatódik: 2011-ben magyar szakaszainkon 7,8 százalékkal szállítottunk több utast, mint egy évvel korábban. A 2012-es év első 6 hónapjának adatai pedig azt mutatják, hogy joggal voltunk optimisták: ha csak azokat a vonalakat nézzük, amelyeken tavaly is a GYSEV végezte a személyszállítást, láthatjuk, hogy átlagosan 8 százalékkal volt több utasunk, mint 2011 első félévében" – tudatta Lendvay Péter, személyszállítási üzletág vezető.

A hárommilliomodik utas - aki elégedett a GYSEV szolgáltatásaival és az utazás színvonalával - egy zöld-sárga virágcsokrot, és karórát kapott.  Ajándékként még egy két személyre szóló jegyet is kapott a "Sisi mozdonnyal Sisi úton" elnevezésű különvonatra, amely szombaton indul Sopronból Gödöllőre.

(foto:kisalfold.hu)