A Kárpát-medence magyar hagyományÅ‘rzÅ‘i, valamint a kazahsztáni madjar törzs képviselÅ‘i mellett az összes hun-türk tudatú nép képviselteti magát a harmadik alkalommal Magyarországon megrendezett fesztiválon - hangzott el kedden, a Kurultaj budapesti tájékoztatóján.
Bíró András Zsolt, a rendezvény fÅ‘szervezÅ‘je elmondta: az elÅ‘zÅ‘ évekhez képest idén újdonság lesz, hogy nemcsak az összes hun és türk tudatú nép küldi el képviselÅ‘it Bugacra, hanem Dagesztánból és Azerbajdzsánból is érkeznek avar hagyományÅ‘rzÅ‘ küldöttek. "Nagyon komoly háttérmunka folyik a népek összefogása kapcsán: régészek, antropológusok, történészek és néprajzkutatók együttes munkájának köszönhetÅ‘en a tábor, a kiállítások és a programok egytÅ‘l egyig a történelem hiteles bemutatására épülnek, így a fesztivált nemcsak élvezni lehet, de élÅ‘ történelemkönyvként is szolgál majd a látogatóknak" - fejtette ki a szervezÅ‘.
A Turán Szövetség meghívására 111 csapat érkezik a bugaci ünnepre, amely Bíró András Zsolt szerint az ázsiai lovas-nomád népekkel való rokonság révén egy valódi, nagy törzsi gyűlés lesz. A Kurultaj a magyar Å‘söknek és a magyar történelem nagy alakjainak állít közös emléket, valamint keresi az összekötÅ‘kapcsokat a rokon népek között.
Varga Zoltán, a Magyar-Turán Alapítvány alapítója beszámolt arról, hogy 2006-ban egy magyar-kazah kutatócsoporttal felkeresték a kazahsztáni Torgaj vidékén élÅ‘ 3000-3500 fÅ‘s madjar törzs tagjait, akik az üzbegisztáni madjar törzs tagjaival együtt szintén részt vesznek az idei Kurultajon.
Az augusztusi hagyományÅ‘rzÅ‘ találkozót harmadik alkalommal rendezik meg. ElÅ‘ször 2008-ban a Kunszentmiklós melletti Bösztörpusztán, 2010-ben Bugacon volt a találkozó. A 2010-es rendezvény három napján csaknem 150 ezer látogató tekintette meg a hagyományÅ‘rzÅ‘k bemutatóit, a szervezÅ‘k elmondása szerint idén csaknem kétszer ennyi résztvevÅ‘re számítanak.
Mi a Kurultáj?
A ‘kurultaj’ török eredetű szó, törzsi gyűlést jelent, jelen esetben a "magyar, hun és türk tudatú" népek összejövetelérÅ‘l van szó. A Kurultaj tulajdonképpen egy nagyszabású, látványos programokkal tarkított szabadtéri rendezvény, amelyen húsz ország, illetve tagköztársaság rokon népei is képviseltetik magukat. Nem fesztivál, hanem élÅ‘ történelem: a sztyeppei lovas nomád népek Å‘si hagyomány szerinti törzsi gyűlése. A Közép-Ázsia füves pusztáin kialakult kultúrát Európában egyedül a hun elÅ‘dei után a Kárpát-medencében országot alapító magyar nép Å‘rzi. A Kurultaj Európa legnagyobb lovas hagyományÅ‘rzÅ‘ ünnepe több száz lovassal, lovasíjásszal, íjásszal, több ezer viseletbe öltözött hagyományÅ‘rzÅ‘vel, több tucat jurtával.
(forrás:mti)