Az idei év első képviselő-testületi ülését a városi amatőr művészeti csoportok és civil szervezetek támogatásának elszámolásáról szóló döntéssel kezdte a kapuvári testület. Az amatőrök (6 szervezet) és a civilek (27 szervezet) december végéig tettek eleget a tavalyi támogatásról szóló elszámolási kötelezettségüknek. Ez utóbbi feltétele az idei támogatások lehívásának. A városközponti rehabilitációs pályázat keretében kiosztott több mint 15 milliós civil támogatáshoz a város 2,5 milliós önrészt tesz majd hozzá.
A képviselők első körben tárgyalták a város környezetvédelmi programját, melyhez számos hozzászólás hangzott el. A képviselők a városi illegális szemét elhelyezéséről, a zajártalomról beszéltek. Utóbbi esetén felmerült, hogy a környezetvédelmi program rendezné ezt a kérdést is.
Kis-Rába-híd: A Szent Anna nevet internetes szavazás után hagyta jóvá a város.
Kis-Rába-híd: A Szent Anna nevet internetes szavazás után hagyta jóvá a város.
Az előző évi költségvetésről elhangzott, ismét hiánymentes évet zár Kapuvár. A helyi adórendeletek módosítása kapcsán nem vetnek ki újabb adót a helyi ingatlanokra.
Hámori György polgármester tájékoztatása szerint megkezdődtek az előkészületek a városi bölcsőde 95 millió forintos felújítási pályázatára, melynek keretében a kapuvári büdzsé mintegy 14,5 milliós önrészt vállalt a kibocsátott kötvény terhére.
A Nyitott Kapu-Vár Térségi Szociális Szolgáltató Központ fogyatékosok napközi otthonának működésébe április elejétől Fertőd és Fertőszentmiklós is bekapcsolódik.
A képviselők elfogadták a régi rendőrségi épület ingyenes átadását, ennek kapcsán Kóczán Zoltán bizottsági elnök kijelentette, a kulturális és szociális feladatokra szánt épület állagfelmérése után lehet tervezni a felújítás költségeit.
Kóczán Zoltán képviselő tájékoztatta a plénumot a felújított Kis-Rába-híd névadási pályázatának eredményéről. Eszerint a Kisalföld honlapján (www.kisalfold.hu) indított ötletbörze végeredménye, közel háromszáz szavazattal a Szent Anna híd lett. A döntésről hamarosan tájékoztatják a közútkezelőt is. A képviselő elmondta, a továbbiakban – hasonló módon – meghirdetik a másik, 85-ös főúti Kis-Rába-híd elnevezését is.
Hozzátette, a Berg Gusztáv nevet kivették a listáról, ezzel a névvel egy később elkészülő kerékpáros-átkelőt szeretnének avatni.
(nyugatmagyar/Turbók Attila)